Részletek Marosi Ildikó Versailles-i repkény című könyvéből:
<<….Kemény Jánosné, született Augusta Patonnak, csupán választott szülőföldje volt Erdély. Görögországban, a napfényes Kalymnosz szigetén született, az égei-tengeri Déli-Szporádok szigetcsoport egyik kis, sziklás szigetén, Rodostótól és Krétától északra, William Paton és Iréné Olympiti házasságából.

…Augustát megkeresztelték Görögországban ortodox hitben, az édesanyja korai halála után dániai hajós rokonoknál nevelkedett s ezért itt anglikán hit szerint konfirmált, 1923-ban házasságot kötött Kemény Jánossal Erdélyben, Gyekén református szertartás szerint….S hogyan került Gyekére, miért pont itt esküdött örök hűséget Kemény Jánosnak Az első háború előtt fivére, John Görögországban összeismerkedett egy erdélyi földbirtokossal és feleségével, Szilvássy Margittal és férjével, gróf Béldy Györggyel. Összebarátkoztak, a házaspár meghívására John eljött Erdélybe a mezőségi sertésfajták, mangalica és a báznai kendős tenyésztésének kitanulására’. Mert a családnak kiterjedt földbirtokai is voltak-vannak Skóciában. Itt érte Johnt az első világháború kitörése, amikor is, mint brit alattvalót internálták’. De ez hogy festett Erdélyben 1914-ben Több erdélyi arisztokrata család is kezeskedett érte, s így hol itt, hol másik kastélyban dolgozott’, legtöbbet Gyekén, a Béldy Györgyék birtokán.
….John a rabságban úgy megtanult magyarul, hogy még a hatvanas években is, amikor utoljára Marosvásárhelyre látogatott, a még mindig imponáló, daliás üzletember – mert házassága révén skót szövetgyárat is a magáénak mondhatott – olyan szavakra is emlékezett, hogy sövénykerítés’. Aberdeeni otthonában hiány nélkül megtalálhatók az Erdélyi Szépmíves Céh könyvei. Minden Céh-könyvben hátul Külföldi tagjaink’ között is ott olvasható John. D. Paton neve.

Hogy nem lehettek nyomasztóak John D. Paton első világháborús erdélyi emlékei, arra bizonyíték, hogy a harcok elülte után, 1922-ben vásárolt egy, az amerikai hadseregből kiszuperált csónakos motorbiciklit s azzal hozta le testvérét, Augustát Erdélybe, meglátogatni az itteni barátait. Többek között az ifjú, a hitbizományként egyben maradt hatalmas Kemény-birtokokat akkor megöröklő Kemény Jánost Marosvécsen.
….John és Augusta Paton erdélyi körútjuk során, 1922-ben elérkeztek a csodálatos, Istenszéke alji Marosvécsre, a világ csudája motorbiciklijükön, ami éppen a vár aljában meghibásodott, defektet kapott, s időbe tellett, amíg ezt az itt még soha nem látott, szokatlan szerkezetet megjavíttathatták. Augusta nem tudott egy szót sem magyarul, de a kényszerhelyzetben vendéglátójuk, az ifjú Kemény János igen kitűnően beszélt angolul, hiszen tulajdonképpen angol az anyanyelve, hiszen 1903-ban Amerikában, Pittsburghban, angol anyától látta meg a napvilágot. Aztán találkoztak újra Bécsben s a következő évben, 1923 őszén, a mezőségi Gyekén kötöttek házasságot, lévén, hogy Vécsen még alig rendezkedhetett be Kemény János, s Béldyék látták vendégül őket.

Báró Kemény János és Augusta Paton esküvője Gyekén
….Házasságukból hat gyermek született. Jánoska, aki kétéves korában, éppen karácsony estén halt meg difteritiszben. A sok veszteség közepette is megmaradt a húszas évekből egy fényképfelvétel ennek a szegény Jánoskának a keresztelőjéről, mely bent a vécsi várbeli lakásban készült, csillogó parkettás, medvebőrös teremben, a háttérben a belső csigalépcső címeres, fényes cserépkályhával. A keresztelést végző Makkai Sándor püspöki palástban, előttük ülnek Kemény János, Augusta, a csipkepólyás Jánoskát báró Bornemissza Elemérné, Szilvássy Karola tartja az ölében, mint keresztanya. A keresztapaságra Kemény János Marosvécs református presbitereit kérte fel, úgyhogy még vagy tizenöt fehér harisnyás, csizmás, bajszos, javakorabeli férfit is megörökít a régi fénykép, akik természetes méltósággal néznek szembe a lencsével. Jánoska után három lány: Mikolt, Klió, Zsuzskó, s két fiú: Árpád és Miklós következett. És Augusta még örvendhetett hét unokájának, két Zoltánnak, Gézának, Endrének, Zsuzsának, Mikoltnak és Zsigmondnak, valamint a dédunokájának, Gergőnek. Gyermekeit is inkább vonzotta a művészet vagy az irodalom, Mikolt festő és műtörténész, Klió énekesnő, Zsuzskó újságíró és író, Árpád festő és díszlettervező lettek.

Mikolt a felvétel készűltekor, Skóciában volt.
Augusta megtanult magyarul és sok angol szokást honosított meg Marosvécsen s ezen keresztül a környék, a vidék arisztokratáinak a szokásaiban. Persze, a magyar tudása hagyott némi kívánnivalót, amit majd írásos visszaemlékezéseiből is látni fogunk. Mindig előfordultak kedves mellészólásai, melyeken ő maga nevetett a legjobbakat, az r’ betűt meg éppen franciásan vagy angolosan, lágyan ejtette. Emlékszem, amikor a farkaslaki temetőben felállították a Szervátiuszok Tamási-emlékművét, Augusta néni elment megtekinteni s utána azt mondta: Tudod, azért mégis csak az a kaptafa az igazi!’ – gondolván a kopjafára, melyet a Tamási sírjára faragtak a helybéliek. Vagy megkérdezte: Mondjad, hogyan helyes: fogadja őszinte részvényemet, vagy őszinte részvétemet ‘ Egymás között, a családban mindvégig angolul beszéltek. De angolok és európaiak maradtak szokásaikban, beidegzettségeikben, az utazókedvükben, a természetjárásban is. Augusta néni mindig azt mondta, miután ’44-ben mindent elveszítettek, hogy Vécset, a várat nem sajnálja annyira, mint Galonyát, a havasi nyaralót s amíg egészsége engedte, ki is járt oda, bérelte nyárára a saját, de államosított házuk egy szobáját s derékig érő gumicsizmában pisztrángászott a Marosban, János bácsi meg, ahogy újra utazhatott nyugatra, lazacra halászott a skóciai vizekben.
….A hatvanas évek aránylag felhőtlenül teltek a Kemény családban, a gyerekek már nagyrészt elköltöztek, megházasodtak, férjhez mentek, kettejüknek már elégséges lett a két kis szoba, még akkor is, ha egyikben Augusta néni az emberi kor végső határáig adta is az angolórákat. De sorra jelentek meg a könyvek, születtek az unokák, még utazhattak is…. János bácsi Angliában, Augusta Görögországban és Angliában járt, még autót is vehettek egy görögországi váratlan örökségből, s újra kirándulhattak a Maros völgyébe. Mindketten imádták a tengert, az életük legzavartalanabb, legörömtelibb napjait töltötték a skót partok, de főleg a görög szigetek világában….
Forrás:Kemény család honlapja.
„…amikor megpillantja az egyik ég felé tartott csőrű, kattogó-csattogó, büszke madarat, megszállja az emlékezés. De őt nem a leánynézőbe járó legényekre emlékezteti, hanem azokra a szép, büszke mozdulatokra, amelyekkel Lukrécia jár-kél a világban. …
…Lukréciát látja maga előtt, a vadpávák legszebbikét, ezt a szépséges, büszke, magabiztos leányt, akit csak az érthet meg igazán, aki benne nemcsak őt, de az egész Havast szereti: ezeket a szépséges madarakat, a viharral dacoló fenyőket, szelíd lankákat, veszedelmes meredélyeket, csörgedező, kedves csermelyeket, zubogó vízeséseket, jégesőt, hófúvást és enyhe nyári permetét, jóságos illatokat, az erdőtüzek hátborzongató szépségét, az orkán bőgését és az alkonyi szellő simogató jóságát. A Havast! …”
„…Aztán követni együtt a szűz havat, amíg felérnek valamelyik jó kilátóhelyhez, ahonnan befuthatja tekintetük szerelmes emlékeik hegyeit, völgyeit, napfényes csúcsait, titkos zugait. Lélegzetük elkeveredne a hószagú fenyőillattal, s szívük dobogása versenyre kelne apró források dohogásával. Úgy állanának ott ők ketten, mintha a mohás sziklaközök humuszából foganva nőttek volna bele – két viruló genciána – a havasi tájba. Állnának ott a tetőn, s amikor az őszutói szellő sietve táncolna le a hegyoldalon, Lukrécia selymes tincsei közös ütemre libegnének a fenyőfák örökzöld ágaival – Andris pedig feltolva homlokáról vadászkalapját, úgy belenézne a lány két ragyogó szemébe, hogy annak a gyönyörűségtől rózsapírban égne az orcája. Ez volna szép. Így volna jó. …”
Részletek: Kemény János: Vadpáva c. kisregényéből