Felejthetetlen élménykirándulás egy vadregényes tájon!

Nevem Málnási György, 1963-ban születtem az erdélyi Szászrégenben. Itt jártam iskolába és itt végeztem el a gépipari szakközépiskolát.1982- ben érettségiztem.

Samu Pál biológia és Nagy János földrajz tanáraimnak köszönhetően már gyerekkoromban közel kerültem a természethez, illetve a magas hegyek világához. Úgy tudták átadni tudásukat, hogy közben lelkileg is ráéreztem a hegyek szépségére. Sok kirándulásnak, gombászásnak, madárgyűrűzésnek (Khol István bácsival), természetfotózásnak, illetve televíziós vetélkedőnek az lett a folytatása, hogy a munkavégzés mellett (Régeni Faipari Vállalat) szinte hetente, minden évszakban túrákat szerveztünk.

Hosszú éveken keresztül barátaimmal Chetan Horátioval és Dorin-Mihai Cengherrel végigjártuk a Keleti-Kárpátok és a Déli-Kárpátok szinte valamennyi hegységét.

Az itt megszerzett – és az ottani természet máig szinte érintetlen voltából fakadóan a mai napig megszerezhető – élményeket szeretném minél több fiatalnak – illetve aki annak érzi magát – tovább adni.

Málnási György,
Túravezető

Erdélyi túraajánlatainkkal kedvet, ötletet kívánunk adni olyan családok, vagy egyének számára, akik szívesen töltenek kellemes órákat, napokat természetjárással. Ez olyan típusú testmozgás, amely nemcsak, hogy minden testrészt megmozgat, hanem a családon belül egy még erősebb összetartozás, egymásra utaltság érzését erősíti. Gondoljunk csak például arra, hogy egy bővizű patakon, vagy nagyon meredek részen kell átkelni, vagy akár a helyes ösvény megtalálása is kollektív feladat lehet. No, de ne vágjunk mindjárt a dolgok elébe! Nem valami túlélő, kommandós akcióra invitáljuk Önöket, viszont egy jól működő csapatmunka szükségeltetik egy sikeres túrához.

A Retyezát hegység Erdélyben
A Retyezát hegység Erdélyben

Milyen ajándékokkal láthat el még minket a túrázás? A táj nyújtotta szépség vagy természetismereti információ, amivel egy ilyen útról hazatérünk, ugyancsak nem elhanyagolható. Képzőművészeti alkotások is sokat merítenek a táj, a természet hangulatából. A természet szeretete, a természetjárás a gyermekek alkotókedvét, fantáziáját is beindíthatja. A természetes anyagok (faág, falevél, virág, termés, kövek) gyűjtögetése után, azokból értékes munkák (pl.: dísztárgyak, ékszerek) készülhetnek. Gyerekek szívesen gyűjtögetnek kőzeteket, melyek a felnőttek számára nem sokat jelentenek, de számukra igazi „kincsek”. Hagyni kell őket még akkor is, ha az apuka amúgy is nehéz hátizsákját plusz 1-2 kiló tovább nehezíti. Otthon a testvérek között beindul a kiértékelés és a cserebere. A táj megörökítése fotózás, festés vagy rajzolás útján szintén még hasznosabbá és emlékezetesebbé teheti a közös élményt.

Gyermek a hegyi köveken.
Gyermek a hegyi köveken.

A mai napig élnek bennem azok a gyerekkori élményeim, amelyek akkor értek, amikor egykori biológia, illetve földrajz tanáraim elvittek magas hegyi túrára. Még most is szinte érzem a hűvös havasi tájnak az illatát, amit 10-12 éves koromban éreztem. Ezek az emberek szívvel-lélekkel vállalták, hogy gyerekek sokaságát kevés anyagi költséggel mély nyomot hagyó élményekben részesítsék. Érdemes hát korán megszerettetni a gyerekekkel a magas hegyi túrázást, hogy később, felnőttként már ne gyötrelem legyen számukra egy-egy ilyen út. Tapasztalatból mondhatom, hogy egy 4-5 éves gyereknek is lehet gyerekjáték felmenni akár 1850 méter magasságra.

Csodálatos élmény a Kárpátokban a többnapos gerinctúrán részt venni. Az első nap az utazással, illetve a magas hegyi (alpesi) zónába való feljutással telik el. A lenyugvó, vörösen izzó Napot már a biztonságot nyújtó sátor közeléből lehet csodálni, amint éppen eltűnik a csúcsok, dombok tengerében. A jó érzést még fokozni lehet egy jól megérdemelt forró teával, amit a nálunk lévő gázfőzővel forraltunk.

Naplemente a Kárpátokban
Naplemente a Kárpátokban

A pihentető éjszaka után itt nem az óra vagy mobil ébreszt, hanem a sátor tetejét kapirgáló havasi pityer vagy éppen egy kistermetű hegyi billegető. A napi 20 km-es gyaloglás közben találkozhatunk juhnyájakkal, az azokat terelgető pásztorokkal, favágókkal vagy éppen szénégetőkkel, akiktől érdekes történeteket tudhatunk meg beszélgetés közben. Ha szerencsénk van, végignézhetjük, hogyan készül a juhsajt a délutáni fejés után. Ott fenn ezek az emberek a legjobb időjárás szakértők, nagy pontossággal megmondják a következő napok időjárását figyelembe véve még az állatok viselkedését is. Sokszor arra eszmél fel az ember: itt az idő lemaradt, nincs rohanás, idegesség, no meg depresszió sem.

Havasi pásztor
Havasi pásztor

Ha a fáradt turista napközben lepihen egy suhogó fenyő árnyékában és elszenderedik, lehet, hogy arra ébred, hogy a szelek szárnyain keringő holló-pár elejt egy mély „klong-klong” hangot és kíváncsian fürkészik a vándort, hogy milyen ínyencséget hagy maga után.

Itt egy félelmet szeretnék eloszlatni a medvékkel kapcsolatosan az utóbbi brassói tragédia eseményei miatt. Több mint 20 éve intenzíven járom a hegyeket, de medvével nem találkoztam soha. A medve ugyanis messze elkerüli a turista útvonalakat, ha a széljárás kedvező, messziről megérzi az ember szagát és elkerüli azt. Csak ha kicsinye van, vagy ha frissen sebzett, akkor lehet veszélyes, de ez elég ritka. Egy jól bevált módszer, amit sokat tapasztalt hegyet járó emberektől hallottam, hogy medvés helyeken érdemes hangosabban beszélgetni, illetve kiabálni vagy fütyörészni. A helyi erdőgazdasági szervektől is lehet tanácsot kérni „medve-ügyben”. No, de nem kell minden bokorban medvét keresni!

Egy másik hasznos terület a gombák világa, ami úgyszintén gazdagíthatja a gyerekek jártasságát a természetben.

Egy szép példány.
Egy szép példány.

Emlékszem azokra a hétvégi reggelekre, amikor a betervezett egy napos kiránduláshoz nem volt kegyes az időjárás, de annál inkább a gombák világához. Ilyenkor rengeteg gombát megismertem biológia tanáromtól úgy, hogy a tanítást követően teli szatyorral mentem haza a család örömére. Ebben a tevékenységben segítségünkre lehetnek a gombahatározók, viszont szigorúan vizsgáltassuk meg zsákmányunkat hiteles gombavizsgálónál. Csak olyan gombát szedjünk le, aminek több ismertető jegyét azonosítottuk! Ha egy-egy példányhoz minden áron ragaszkodunk szépsége miatt, inkább fotón megörökítve vigyük haza gyűjteményünkbe.

A kisgyerekekben már korán kifejlődhet az a képesség, hogy a természetben csendben is lehet közlekedni, beszélgetni, aminek bizony sokszor nagy a jutalma, hiszen így a szabadban megpillanthatunk kis, illetve nagy vadakat. Például csapásokon átballagó őzeket, szarvasokat, nyulakat, néha szirteken legelésző zerge csapatot, vagy felröppenő fácánt, fürjet.

Csapásokon átballagó őzek.
Csapásokon átballagó őzek.

Bízunk benne, hogy ez a néhány gondolat is sokakban ébresztett kedvet a természetjáráshoz.
További írásainkban az évszakokat követve hívogatjuk az érdeklődőket, és az ezeknek megfelelő jó tanácsokkal, ajánlatokkal kívánjuk ellátni a kirándulni vágyókat.

Szeretettel hívunk mindenkit: Menjünk együtt!

Írta és a fotókat készítette: Málnási György