Kortársai véleményéből azt állíthatom, hogy ezen a területen végzett munkájának is egyik fő erénye, hogy háttérben sikeresen vezette a Thália színházat a harmincas években. Sokszor csak a mosolyára emlékeztek sokan. Tőle tanulták meg az akkori fiatalok, hogy a színház nem velük kezdődik és nem velük ér véget illetve könnyebb elviselni saját bukásunkat, mint mások sikerét.
Írják róla: ”Kevés színházi találkoztam, aki annyi tisztelettel, szeretettel és megbecsüléssel vette volna körül azokat, akik a színpad aktív szereplői voltak,a műszakiakat is beleértve. Úgy tudta meghívni a legfiatalabb színészt is marosvécsi kastélyába, hogy az rögtön valakinek álmodta magát. Az ilyen jelentéktelennek látszó gesztus adott olyan hitet és bizalmat a pályán indulónak.