Gyermekszemmel

Erdélyi élményeim…

Nagy élmény volt számomra, hogy elmehettem Erdélybe! Sokszor eszembe jut egy-egy mozzanata…

Az egyik legfurcsább dolog nekem az volt, hogy egyáltalán nem éreztem azt -mint más esetekben- hogy külföldön vagyok. Az emberek többsége, amerre jártunk, beszélt magyarul. A magyar falukban, pedig még román feliratot se nagyon láttam. Egyetlen dolog, ami különbözött Magyarország és Erdély között -az én tapasztalaton alapján- hogy az emberek ott sokkal közvetlenebbek és kedvesebbek voltak egymással.

Emlékezetes és érdekes kirándulásokat tettünk. Végigsétáltunk Marosvásárhely és Szászrégen utcáig, megnéztük a Békás-szorost és a híres Gyilkos-tavat. De a legemlékezetesebb kiruccanásunk, bár akkor nagyon nagy kihívásnak tűnt, az Istenszéke hegy megmászása volt. Reggel kilenc óra körül indultunk, és tíz, tizenegy órára értünk le a faluba.  Egy pásztor, Laci bácsi is elkísért mindet a szamarával, ami a csomagunkat cipelte. Furcsa volt, hogy ott, a hegyekben élő pásztornak olyan életcéljuk van, hogy egyszer majd egy nagy nyáj birtokosa lesz. Ez annyira messze áll a pesti, felgyorsult élettől. De úgy vélem az első emberibb.

Gyönyörű kilátás tárult elénk a hegyekről, fent a hegytetőn még a szamárra is ráülhettünk, persze óvatosan. Áfonyát szedtünk, és a hegyi erecskéből ittunk. Nagyon szép tiszta vize volt. A málnás egy helyen le volt tarolva, valószínűleg medve járhatott arra, de szerencsére nem volt alkalmunk vele találkozni.

A hegyről leérve a pásztorok kunyhójába is benéztünk. Éppen akkor készült a finom sajt, amit meg is kóstolhattunk.

Az egyik tíz év körüli pásztorfiúnak eszébe jutott, hogy lent hagyott valamit a faluban, gyorsan leszaladt érte, és nemsokára már újra mellettünk volt. Ő hozzá volt szokva a hegymászáshoz, nem úgy mint mi.

Üdvöztlettel: Anna


Részletek egy olvasónaplóból:
Tamási Áron: Ábel a rengetegben:

“6. Mit juttat eszedbe a könyv a saját életedből? (Hogyan ismertél rá a könyvben saját magadra, ismerőseidre vagy valamire, ami megtörtént veled?) Engem, mint már említettem, a könyv elején egy kellemes meglepetés ért, mert a képzeletvilágomban rögtön elrepültem az egyik szeretett hazámba. A családom nagyon sokat szokott utazni, amit azzal lehet magyarázni, hogy egyik szülőm se innen Budapestről származik, hanem más környékből. Apukám Erdélyben, a magashegyek világában nőtt fel, anyukám pedig, egy alföldi Karcag nevezetű kis városkában. Ennek köszönhetően mindenfelé vannak rokonaink akik minket szívesen látnak, így például egyszer anyukám megszólalt, hogy indulunk haza, erre az öcsém megkérdezte, hogy melyik haza megyünk. Erre mindannyian felnevettünk, de egyben teljesen érthető volt számunkra a kérdés. Ezen kívül végig a könyv olvasása alatt, az erdélyi nagyszüleim jutottak elsősorban eszembe, akiket nagyon szeretek és nagyon sok jó pillanatot töltöttem el velük eddig. Azok az emlékeim is eszembe jutottak amikor a család a hegyekbe kirándult és egy olyan rengetegben töltöttük szabadidőnket, mint Ábel is lehetett.

14. Ajánlanád-e valaki másnak ezt a könyvet, és miért (vagy miért nem)? Én ezt a könyvet minden fiatalnak ajánlanám, mert tudom, hogy sok olyan gyerek van aki nem jár olyan helyeken, mint ahol Ábel is járt. Szerintem egy ilyen kirándulás egy nagyszerű élmény lehet bárki számára, mert ilyenkor mindenki megváltozik. Ezt onnan is tudom, mert apukám szokott nyári táborokat szervezni Erdélybe, ahol osztálytársaim is voltak, akiket az iskolában ismertem meg, és fent a hegyen, mintha kicserélték volna őket. Egy ilyen kirándulás arra is jó, hogy az ember rádöbbenjen arra, hogy milyen aprócska ebben a világban és, hogy milyen gyönyörűen és tökéletesen teremtette meg Isten ezt az egész mindenséget. Ez a könyv talán ezeket nem tükrözi, mégis szerintem egy nagyszerű időtöltés lehet az olvasása.

15. A könyv könnyű, éppen jó vagy nehéz volt-e számodra, és ezt miből vetted észre? A könyv számomra könnyű volt. A nyelvezetet sem kellett megszoknom, mert az nálunk gyakori, hogy apukám, vagy telefonon beszélve a nagyszüleim olyan Erdélyben használt kifejezésekkel, szavakkal fejezik ki magukat. A történetet is könnyen felfogtam, összeállt bennem a kép. Könnyen ki is tudtam olvasni, mert tetszett ezért nem volt teher felkapni a könyvet és rávenni magamat az olvasásra. Szerintem ez egy könnyű, mégis egy nagyon jó könyv.”

Írta: Eszter


Close Menu